Erre mondják, hogy az élethez kell minimum egy marék szerencse is...! De lehet, hogy nem szerencse, hanem más valaki...?
Rózsáéknak már a házasságuk első napján megadatott ez, úgyhogy - a mintegy 170 fős vendégsereggel és a jóval kisebb létszámú "örömszülői apparátussal" egyetemben - nyugodt szívvel bocsátottuk Őket útra.
Történt ugyanis, hogy az eső aznap hol esett, hol meg elállt. Most jön a szerencse-, vagy égi-faktor: akkor esett, amikor mi fedél alatt voltunk (lásd: vendégvárás, polgári szertartás, templomi szertartás, vacsora) és akkor nem esett, amikor a maroknyinak egyáltalán nem nevezhető násznéppel jöttünk-mentünk (utcai menetek, fotózás stb.).
Szóval a szerencse, vagy talán a Jó Isten velünk - pontosabban Rózsáékkal - volt! És a lagzi sem volt utolsó...!
Kívánjuk, hogy Rózsára és Zsoltira, továbbá egész családjukra így vigyázzanak "fentről", és legyen szerencséjük egy egész életen át!